Környezettudatosság – tudatos környezeti magatartásra nevelés programsorozat
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezeti és Energia Operatív Programja (KEOP) keretein belül, a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) teremtik meg a lehetőséget az ország kistérségeit lefedő, tájékoztató roadshow megvalósításához, amelynek során az Európa Szolgáltató Közhasznú Non-profit Kft környezetnevelésben és kommunikációban jártas szakemberek közreműködésével friss tudással látja el negyven magyar regionális központ helyi társadalmi és politikai érdekek képviselőit, a gazdaság felelős szereplőit, és a felnövekvő nemzedék nevelésben kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusokat.
A projekt keretében elhangzó előadások helyi, térségi szinten próbálnak segítséget nyújtani a környezetvédelem és fenntarthatóság gyakorlatban történő alkalmazásához. Minden városban két előadásra kerül majd sor, a délelőtti a helyi döntéshozók számára, a délutáni pedagógusoknak szól. A program célja, hogy az előadások révén a résztvevők képessé váljanak a fenntarthatóság elméletének biztonságos megfogalmazására, képviseletére, módszertanának alkalmazására és továbbadására.
Közreműködő Szervezet:
Európa Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
H-1039. Budapest, Attila u.6.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósult meg
www.kvvmfi.hu
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság
www.nfu.hu


Tisztelt Olvasó!
A környezetvédelem nem csak az azzal foglalkozók ügye, hanem minden egyes ember érdeke, akinek fontos a saját, a gyermekei és az unokái egészsége és jövője.
A 'zöld tudat', a környezettudatos gondolkodás és életmód nem csupán egy lehetséges alternatíva, hanem az egyetlen lehetőség a fenntartható fejlődés irányába. A fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése társadalmi felelősség, amelyet a környezettudatosság, környezetkultúra és környezet-etika jegyében, a fenntarthatóbb választási lehetőségekről szóló információs kampányokkal, közösségi együttműködésekkel lehet megvalósítani.
A lakosság mellett a gazdasági és helyi döntéshozóknak, valamint az oktatási szektor szereplőinek is ismerniük kell a fenntartható alternatívákat, használatuk módját, a fogyasztás környezeti hatásait. Ezen társadalmi szereplőknek a közösségeket érintő döntéseik során tekintettel kell lenniük a szűkebb és tágabb természeti és épített környezetükre, s közvetve vagy közvetlenül, de példaadókká kell válniuk az állampolgárok számára.
Az Európa Szolgáltató Közhasznú Non-profit Kft az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kíván szentelni a klímaváltozás elleni küzdelem, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés ügyének. Ezen törekvésének tesz eleget azzal a kampánnyal, amely 40 helyszínes előadássorozat keretében a helyi társadalom és a gazdaság felelős szereplőit, a döntéshozókat, valamint a nemzedék nevelésében kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusokat vonja be egy felelősségteljes és közös gondolkodásba. A felelős fogyasztói magatartás elterjedése, a fenntartható életmód értékeinek és eszközeinek széleskörű elterjesztése, a fenntarthatóság magasabb szintű elsajátítása teszi majd lehetővé, hogy az előadássorozatot követően a résztvevők fenntartható alternatívákat kínálhassanak, alkalmazásuk módját megismerhessék, és a környezetükkel megismertethessék.
E nélkül a fenntarthatóság értékrendje csak elmélet marad.
Kapcsolódó tartalmak:
unios/40_helyszin.pdf
unios/kistérségekszínes 6.dok.gif
unios/unios_palyazat_fenntarthatosag.html
unios/unios_palyazat_eloadas_tematikaja.html
unios/unios_palyazat_kornyezet.html

Az előadásokon készült képek megtekinthetőek az alábbi oldalon
http://www.europakht.hu/keop_roadshow.html
Az előadás anyaga letölthető innen:
Fenntartható fejlődés - Önkormányzat
Fenntartható fejlődés - Pedagógus
|